Nagyon érdekes történet, vajh hogyan is lesz egy monogramból egy emblematikus gyáróriás. 1919-ben Győrben alapult László Zoltán Fémárugyár alapítójának kezdőbetűiből (LZ) valamint németes kiejtéséből alakították ki ezt a márkaelnevezést. Már budapesti kirendeltségük is megnyitott. Először kisipari vasárukkal kezdtek. Később több szabadalom is sikeredett, amelyek épület-, és bútorzárak voltak. 1929-es válság megviselte őket is, sajnos a cég tönkrement. […]
Tovább olvasomSzerző archívum: Elzett zár
Mi minden derülhet ki az ajtózárak áraiból?
Nyílászárók cserélje során sokan árak alapján szeretnék kiválasztani azt, hogy milyen ajtó, és ablakok kerüljenek fel az otthonukra, pedig talán ez az egyik legrosszabb, amit tehetünk. A nyílászárók kiválasztása során legyünk nagyon körültekintőek, hiszen, ha az idő múlásával mégis megbánjuk a döntésünket, nem olyan egyszerű az ajtókat és az ablakokat újra kicserélni. Nem csak az ablakok és […]
Tovább olvasomAmit a minőségi Elzett zárak tudnak, de a silányak nem
Amikor zárcserére kerül a sor, akkor a legégetőbb kérdés, amit meg kell válaszolnunk, hogy milyen zár kerüljön majd fel. Ebből persze sokan anyagi kérdést csinálnak, és letudják annyival, hogy jó lesz most az olcsó is, hozzánk úgysem törnek be, aztán majd, ha jobban állunk, vége a fűtésszezonnak, gyűjtünk rá stb., akkor majd veszünk egy minőségi, biztonságosabb fajtát. […]
Tovább olvasomMilyen zár kerüljön fel egy kamasz gyerek szobájának ajtajára?
Egy szülő természetesen mindig a legjobbat szeretné a gyermekének, éppen ezért az ő légterét is próbálja a lehető legpraktikusabbra, és legtökéletesebbre megalkotni. A gyermek a szobájában alszik, játszik napközben, így fontos, hogy ez a helyiség úgy legyen kialakítva, hogy a gyermek ne csak jól, de biztonságban is érezze itt magát. Általában egy anyuka nagy izgalommal válassza ki […]
Tovább olvasomMiért érdemes minőségi, Elzett zárat választani?
Amikor zárcserére kerül a sor, akkor sokan előre félnek, hogy milyen drága lesz, nemcsak a munkadíj, de maga a zár is. Ezért hát sokan úgy döntenek, hogy inkább a záron spórolni, hiszen a munkadíjon nem tudnak, hacsak nem maguk szerelik be a zárat. Zárat cserélni nem mindenki tud, be sem vállalják az emberek, így inkább a zárból […]
Tovább olvasomFeltörhetetlen zár létezik?
A zárak az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Nemcsak az okoszárak esetében tapasztalni ezt a fejlődést, hanem a hagyományos zárak tekintetében is. Ma már léteznek olyan minőségi zárak, melyek betörésvédelemmel vannak ellátva, így a leggyakoribb betörési módszerek ellen védelmet nyújtanak, strapabíróbbak, több pont záródnak, és nem egy hagyományos tollas kulccsal nyílnak. A kérdés persze az, hogy […]
Tovább olvasomMit tegyünk, ha a nyaraló kulcsával történik baj?
Itt a nyár, a meleg, beindult a nyaralószezon. Sokan kerekednek fel, hogy kikapcsolódjanak. Van, aki saját nyaralóba, mások bérelnek. Ha a saját nyaralónkról van szó, akkor baj esetén könnyebben tudunk intézkedni. Ilyen eset lehet a is, hogy eltörik vagy elveszik a kulcs, esetleg ellopják. Ebben az esetben nem kell várnunk senkire ahhoz, hogy intézkedhessünk. Érdemes persze kulcsvesztés […]
Tovább olvasomBiztonságban egy rossz környéken is!
Manapság még mindig magas a betörések száma, és egyes környékeken ez gyakoribb probléma. Minden városban van egy úgymond, rossz környék, ahol gyakoribb bűnelkövetés, a betörés, a lopás, és a rendőröket is gyakrabban riasztják ide. Persze az is megesik, hogy a környéknek csak a híre rossz, alapvetően nem történik több bűneset, mint máshol, csak régebben volt itt ilyen […]
Tovább olvasomElzett zár beltéri ajtóra is
Ahogyan minden más esetében, úgy a zárak tekintetében is vannak márkák, melyek megbízhatóságot jelentenek, és érdemes mellettük letenni a voksunkat. Az Elzett zárak is meglehetősen ismertek és népszerűek, sokan választják is őket a bejárati ajtajukra. Legyen fa, fém vagy műanyag ajtó, az Elzett zárak kínálatában bőven találunk lehetőséget. Kiegészítő zárak is akadnak a kínálatban, hiszen tolózárakat is […]
Tovább olvasomZárcsere vagy zárbetétcsere? Mikor melyiket válasszunk?
Amikor gond van a zárral, akkor egyből a zárcserére gondolunk, viszont nem minden esetben ez lesz a legjobb megoldás. Vannak esetek ugyanis, amikor a zárbetétcsere is elegendő, és nem kell rögtön zárcserében gondolkodni. De mi is a különbség a kettő között? Nos, ez roppant egyszerű. A zárcsere, ahogy a neve is mutatja a zár cseréjét jelenti, a […]
Tovább olvasom