Miken múlik az, hogy fizet-e a biztosító betörést követően?

Amikor megkötjük az otthonunkra a lakásbiztosítást, érdemes több dolgot is szem előtt tartanunk, mielőtt minden dokumentumot aláírunk. Nem csak az a fontos, hogy tisztába legyünk azzal, hogy mennyi lesz majd a biztosítás díja, hanem hogy minden feltételt betartsunk, melyek ránk vonatkoznak. Erről nagyon gyakran meg is feledkeznek az emberek, hiszen ez sokszor csak az apróbetűs részben van feltüntetve, amelyeket általában szeretnünk automatikusan átugrani átolvasás helyett.

Így pedig sajnos akár az is előfordulhat, hogy hiába fizetjük mi rendszeresen a lakásbiztosítást, betörés után mégsem fog fizetni nekünk kártérítést a biztosító, és ez általában nem is az ő hibája, hanem a miénk. De mégis, hogy történhet ez meg?

Milyen zár kell, hogy legyen a bejárati ajtónkon?

A lakásbiztosítás megkötésekor mindenképpen át kell néznünk a biztosítás szabályait, és útmutatóit, hiszen ebből fog kiderülni az, hogy milyen elvárások fognak majd ránk vonatkozni. Az ajtózárak esetében például elengedhetetlen, hogy védelemmel ellátott zárakat válasszunk ki, de ezek közül se mindegy, hogy pontosan milyen mellett tesszük le végül a voksunkat. Szerencsére az Elzett zárak kiváló minőséggel rendelkeznek, így okkal feltételezhetjük azt, hogy a biztosító el fogja őket fogadni, de a biztonság kedvéért mindenképpen érdemes rákérdezni a biztosítónál.

A lakásbiztosítás során szigorú MABISZ előírások vonatkoznak arra, hogy milyen zár kerülhet fel a lakásunk bejárati ajtajára, ezt pedig, ha nem vesszük figyelembe a zárak kiválasztása során, könnyen lehet, hogy betörés esetén megvonja a kártérítést tőlünk a biztosító.

Nagy általánosságban elmondható, hogy azokat a zárszerkezeteket szokta elfogadni a biztosító, melyek megfelelnek az MSZ EN 1303 szabványának, tehát rendelkeznek a MABISZ tanúsítvánnyal.

Ha az Elzett zárak mellett szeretnénk letenni a voksunkat, akkor mindenképpen érdemes lehet megnézni a zárszerkezet csomagolását is, hiszen az Elzett rengeteg zárfajtát is piacra dob, így a kínálatában megtalálhatunk az egyszerűbb zárakat, illetve a biztonsági zárszerkezeteket egyaránt.