Milyen zárat érdemes beszerelni?

Költözésnél, új lakás vásárlásánál talán nem az a legelső dolog, ami az eszünkbe jut, hogy cseréljük le a zárat, pedig ez is a fontos döntések közé tartozik. A napjainkban kapható modern műanyag nyílászárók sajnos gyakran a rosszabb minőségű zárral kerülnek beszerelésre, amit a jövőbeni betörők fognak megköszönni.

Ha azonban a zárcsere mellett döntünk, akkor hamar bajba kerülünk, hiszen a piacon rengeteg márka közül lehet választani. Ebben a blogbejegyzésben két jó vásárlási opcióval fogunk megismerkedni.

Euro Elzett

Az Euro Elzett nevet érdemes nem elfelejteni. Magyar cégről van szó, így nemcsak hazai árakat fogunk találni, hanem a hazai piacot tudjuk támogatni a vásárlásunkkal.

Amennyiben fontosnak tartjuk a tárgyainkat és a személyes biztonságunkat is, megéri emellett a cég mellet dönteni. A tapasztalatok arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a betörések legnagyobb része éppen az ajtón keresztül történik, hiszen sokszor ez a lakás legvédtelenebb pontja.

A megfelelő zár alkalmazásával azonban elkerülhetjük ezeket a kellemetlen helyzeteket. Zárcserét azonban nemcsak új lakás vásárlásánál ejthetünk meg, hanem akkor is, ha elveszítettük a kulcsunkat, esetleg ellopták. Többször volt már rá példa, hogy a betörő kifigyelte az áldozat életvitelét, és éppen a saját kulcsával tört be, amíg az nem tartózkodott otthon. Az Euro Elzett kínálatából rengeteg zárbetét közül tudunk választani, változó árkategóriában.

Kaba Elzett

A Kaba termékcsalád oldalát is érdemes rendszeresen ellenőrizni, ahol Kaba Pextra, Kaba Expert és Kaba Elzett termékeket is találni fogunk. Lehetőségünk van választani a zárbetétekből, hevederzárakból, lakatokból.

Emellett vásárolhatunk bevéső zárakat, kulcsos és cilinderes kivitelezésben. Amikor a biztonságunkról van szó, akkor nem érdemes csak a pénztárcánkra fókuszálni, mivel ezzel az értéktárgyainkat és saját magunkat is megvédjük. A megfelelő zárrendszer kiválasztása éppen annyira fontos, mint az ablakok ellenőrzése is, ugyanis, ha a betörő nem boldogul az ajtónkkal, akkor ott is próbálkozni fog.