Amit a minőségi Elzett zárak tudnak, de a silányak nem

Amikor zárcserére kerül a sor, akkor a legégetőbb kérdés, amit meg kell válaszolnunk, hogy milyen zár kerüljön majd fel. Ebből persze sokan anyagi kérdést csinálnak, és letudják annyival, hogy jó lesz most az olcsó is, hozzánk úgysem törnek be, aztán majd, ha jobban állunk, vége a fűtésszezonnak, gyűjtünk rá stb., akkor majd veszünk egy minőségi, biztonságosabb fajtát. Persze ez is egy lehetőség, de nem célravezető, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor történik baj, mikor törnek be hozzánk.  A betörők sosem olyan jóindulatúak, hogy megvárják, amíg lesz pénzünk egy jobb zárra, és majd azt törik fel, hátha sikerül.

A minőségi Elzett zárakat nagyon sokan választják, ami nem is csoda, hiszen ez a márka nagyon jó minőséget, de jó ár-érték arányt is képvisel. Az Elzett záraival jó járunk minden tekintetben, ugyanis nem fizetünk értük nagyon magas árat, viszont meglehetősen biztonságossá teszik otthonunkat. Többféle típusból is válogathatunk, melyek között védelemmel ellátott fajták is vannak, amik magasabb biztonsági kategóriát jelentenek.

Az Elzett zár sem feltörhetetlen, mégis ezek érdemes választani

Természetesen arról szó sincs, hogy ezek a zárak feltörhetetlenek lennének. Ilyen zár nincs, aki pedig azt állítja, hogy feltörhetetlen zárat árul, az hazudik. Nincs olyan zár jelenleg a zárpiacon, még az okoszárak között sem, amit ne lehetne feltörni. Nehezen feltörhető zár viszont van, és az Elzett zárjai is inkább ezt a szegmenst erősítik. Mivel védelemmel is el vannak látva (bizonyos típusok), így a leggyakoribb betörési módszer ellen védenek. A betörők általában azokat a zárakat keresik, amelyek silányak, olcsók, így könnyen nyithatóak.

A silány zárakat ugyanis akár 5 másodperc alatt is fel tudja törni egy szakavatott betörő, persze csak bizonyos zárak esetében. A védelemmel ellátott zárakat sokkal időigényesebb és bonyolultabb feltörni, ezért ezekkel ritkábban próbálkoznak. Ilyenek az Elzett zárak is, tehát inkább ezeket érdemes választani, ha zárcserére kerül a sor.